«

nov 03

Google Drive

A Google új szolgáltatása gyakorlatilag a Google Docs továbbfejlesztett verziója. A szolgáltatás egy 5GB-os tárhellyel rendelkező, ingyenesen igénybe vehető, minden felhasználó számára, a legváltozatosabb platformokon elérhető felhőszolgáltatás. Lényegében 5GB memória, melyet a felhasználó bárhová „magával viheti”, ahol van internetkapcsolat.

A legkülönbözőbb platformokról érhető el, ennek megfelelően a hozzáférés biztosított PC-ről, MAC-ről, Chrome OS-ről, iPhone-ról, iPadről, valamint minden android operációs rendszerrel működő eszközről.

A Google Drive egy relatíve biztonságos, bárhonnan elérhető tárhelyet biztosít a dokumentumok tárolására, mely független az egyes platformok esetleges meghibásodásától. Ennek megfelelően ideális tárhely lehet nagyobb távolságra történő utazás esetén a dokumentumok szállítására, bár egyes biztonsági szakértők hiányolják a jelszavas védelem lehetőségét.

A szolgáltatás azonban nem kizárólag tárhelyként működik. Egyik kiegészítője egy online irodai szerkesztőcsomag, melynek segítségével létrehozhatóak teljesen új dokumentumok, illetve szerkeszthetőek a már meglévők. Ezen felül nemzetközi projektek, országokat áthidaló együttműködések lebonyolítására is alkalmas, hiszen a Google Drive-on tárolt dokumentumok akár megtekintésre, akár szerkesztésre megoszthatóak korlátlan számú felhasználóval.

A Google Drive tehát lényegében egy olyan web-alapú szolgáltatás, mely fájlok tárolását, szerkesztését és szinkronizálását teszi lehetővé. Az applikációt a Google 2012 áprilisában jelentette be. A bejelentéssel egyidőben a Gmail web-alapú levelezőrendszer folyamatosan növekvő 7GB-os ingyenes tárhelye 10GB-ra emelkedett (és tovább növekszik), míg a Google Docs korábbi 1GB-os tárhelye a Drive-ban 5GB-ra nőtt.

A Google Drive a Google súgójának meghatározása értelmében egy merevlemez, mely mindenhová követi a felhasználót. A szolgáltatás beépített szinkronizáló funkcióval rendelkezik, ami biztosítja, hogy az itt tárolt fájlok, mappák, Google-dokumentumok minden platformon azonosan jelenjenek meg. Emellett ezen dokumentumokat nem szükséges csatolt fájlként továbbítani az e-mailben, elegendő azt megosztani más felhasználókkal.

A fentiek fényében elmondható, hogy a Google Drive 2012-es megjelentetésével a keresőóriás nem tett egyebet, csupán kipofozott, majd új néven piacra dobott egy jól bevált alkalmazást: a Google Drive a Google Docshoz képest valamivel nagyobb tárhelyet jelent, illetve képes bármilyen típusú fájlt tárolni, tehát nem kizárólag klasszikus dokumentumot. Ami azonban nem változott, az az, hogy a szolgáltatásnak továbbra sem része a media streaming, azaz nem képes MP3 fájlokat online felületen lejátszani, azok csak a letöltést követhetően hallgathatóak meg.